Mindig is fenntartásaim voltak a fasizmus frazeológiájával és a róla kialakított szemléleti képpel. Nemrégiben azonban olyan szakirodalomhoz jutottam, melyek alapján egyértelmű, hogy a középiskolák negyedik, illetve tizenkettedik évfolyamában használatban lévő történelem tankönyvek nagy többsége még mindig marxista-sztálinista szemléletet tükröz a fasizmussal kapcsolatban.

A legszörnyűbb az, amikor az érettségi tételek között szerepel a "német fasizmus". S amikor szólok a történelem érettségi tételeket összeállító tanároknak, Ormos Mária akadémikusra hivatkoznak. Közismert Ormos Máriának a hetvenes években megjelent Nácizmus, fasizmus című, erősen marxista beállítottságú könyve. Sajnos egyetlen fórum sem tiltakozott eddig ezen könyvnek a közkönyvtárakból való kivonása ellen. A szerző pedig rendszeresen szerepel az MTV Rt. történelmi tárgyú adásaiban.

Hiába publikálták már sokan, hogy a "német fasizmus" kifejezés Sztálintól származik, aki 1934-ben kijelentette, hogy nincs német nemzeti szocializmus, csak német fasizmus. S ettő1 kezdve minden olyan irányzatot, mely szemben állt a Szovjetunióval és a kommunizmussal, a Kommunista Internacionáléval, szemben állt a proletárdiktatúrával és az ateizmussal, azt fasisztának minősítették a bolsevisták és a követőik.

Örvendetes viszont, hogy a tankönyvírók közül Salamon Konrád tanszékvezető főiskolai tanár külön fejezetben tárgyalja a "németországi nemzeti szocializmust" és az "olaszországi fasizmust". Sajnálatos azonban, hogy ugyanezen tankönyv (Történelem IV középiskolák számára, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. Budapest, 1995.) 69. oldalán a következő mondat szerepel: "a második világháború után megismert náci és fasiszta rémtettek" (Kiemelés tőlem - D.K.). A náci rémtettek bizonyítottak, de léteztek-e fasiszta rémtettek? A válasz egyértelmű: nem! Állításom bizonyítására hadd idézzem Alain de Benois-t: Kommunizmus és nácizmus című könyvének 86. és 87. oldalát. (Magyarországon megjelent 1998-ban az Európa Authentica Kiadó gondozásában.)

"Márpedig az olasz fasizmus a Fekete Könyv nagy hiányzója, ugyanis társadalmi erőszakosság és politikai elnyomás terén nem állja ki az összehasonlítást a totalitárius rezsimekkel. Ma már e tekintetben pontos számadatokkal rendelkezünk az olasz fasizmus mérlegére vonatkozóan: 1922 és 1940 között kilenc személyt végeztek ki (többségükben szlovén terroristákat), a háborús évek alatt, 1940-től 1943-ig további tizenhetet, és a politikai foglyok száma sem haladta meg soha a néhány ezret.”

A tizenhétben nincsenek benne a volt Fasiszta Nagytanács azon tagjai, akik 1943. július 25-én éjszaka Benito Mussolini leváltására szavaztak, és az Észak-Olaszországban létrejött Salói Köztársaság elfogta őket. Nevezetesen: De Bono, Ciano (Mussolini veje!), Pareschi, Marinelli, Gottardi, (Kis Aladár: Olaszország története 1748-1970. 233-234. oldal) kivégezték őket.

A fasiszta rendszer idején Olaszországban egyetlen egy kommunistát sem végeztek ki. Az OKP főtitkárának a börtönben külön könyvtára és dolgozószobája volt.

Az említett könyvben szereplő tizenhét politikai fogoly nagy valószínűséggel katonaszökevény lehetett.

Mindenesetre nevetséges, hogy ez a huszonhat kivégzett politikai fogoly lenne a fasiszta rémtett!

Hogyan lehet ezt párhuzamba állítani a kommunista Gulágokon és a náci haláltáborokban megsemmisített emberek több tízmillióival? Továbbá, Ormos Mária akadémikusnak nagy történelmi tévedése, hogy a nácizmust és a fasizmust összemossa.

Alain de Benois a több híres szerzőtő1 idézve bebizonyítja, hogy a nácizmus és a fasizmus összemosása kommunista hazugság.

Uo. 87. oldal. Már Rajmond Áron is határozottan aláhúzta, hogy "Mussolini rendszere sohasem volt totalitárius: az egyetemek, az értelmiségiek sohasem voltak lépésre fogva, még ha a szólásszabadságot korlátozták is.”

Jacques Willequet (Uo. 87. oldal) szerint Mussolini és Hitler között mindig meglesz az a szakadék, ami a politikai börtönt a koncentrációs tábortól választja el. Ilyen feltételek között az antifasizmus jele alá helyezni a náci totalitarizmus elleni fellépést, az egyenlő a csalással.

Ezt a gondolatmenetet folytatta Pierre Chaunu, aki a La Une hasábjain - 1998. januárjában a 6. oldalon - megírta, hogy "ez az összemosás része a kommunista hazugságnak, amely abból áll, hogy szembeállítja a demokráciát a fasizmussal, ily módon lehetővé téve önmaga számára a legdemokratikusabb, a fasizmussal leginkább szemben álló rendszer pózában való tetszelgést. Ez nem más, mint a hazugság legtökéletesebb formája."

Ormos Mária történelmi tévedéseivel szemben Salamon Konrád a már említett könyve 69. oldalán a "Totális fasizmus" című alfejezetben visszafogottan ugyan, de reális képet ad a fasiszta Olaszország húszas éveinek második, és a harmincas évek első feléről. Megírja, hogy "Olaszország nyugodt és kiegyensúlyozott országgá vált... nem tartották állandó rettegésben a társadalmat, és nem hirdettek fajelméletet, antiszemitizmust. Ezt majd csak később, a náci Németország hatására teszik meg." Erénye az is, hogy ezen alfejezetben részletesen ír a fasizmus lényegéről, a' parlament helyébe lépő korporációs rendszerről. Nagy érdeme Salamon Konrádnak az is, hogy Benito Mussolinit nem tartja diktátornak. Talán ő az egyetlen a tankönyvírók közül, aki ügyesen elkerüli ezen fogalom használatát. A Salamon Konrád által elénk tárt pozitív Olaszország-képet tovább erősíti Paul Johnson világhírű történész Benito Mussolini megrajzolásával. (Paul Johnson: A modern kor. A 20. Század igazi arca. Megjelent 1983-ban. A fordítás Berényi Károly munkája. Magyarországon a Kairosz Kiadó adta ki 2000-ben.) E mű 114. oldalán a következőket írja Mussoliniról:

"A nagy építkezéseket... szerette, s úgy érezte, képes rájuk, ezen a téren valóban tehetségesnek bizonyult. Megszüntette a maláriát, mely akkoriban Közép- és Dél-Olaszország nagy átka volt. A pontini mocsarak lecsapolása jelentős teljesítmény volt, egyszersmind a fasiszta energia jelképe is. Balbót, aki bátor pilóta volt, Mussolini nagy repülőgépipar kifejlesztésére ösztönözte, s ezzel sok nemzetközi díjat nyertek. Egy másik fasiszta főnök, Giuseppe Volpi velencei pénzember, látványos ipari övezetet hozott létre a szárazföldi Mighera és Mestre körzetében. Mint pénzügyminiszter újraértékelte a lírát, amely aránylag erős valutává vált.

A vasutak, a postai és telefonszolgáltatások díja jelentősen javult. Nem voltak sztrájkok. (Kiemelés tőlem - D.K.)

.... Megdöbbentő volt az ellentét az éhező, terrorizált Oroszországgal. Az Alpoktól északra élők szemében, akik Kelet bolsevizmusát éppúgy levetették, mint a Nyugat liberalizmusát, az itáliai újjászületés mintha harmadik utat kínált volna." A Paul Johnson által felsejlő "harmadik út" benne volt a fasizmus programjában: elveti a kapitalista, és elveti a szocialista-kommunista rendszert is. Ideológiája: a katolikus vallás.

Külön fejezetet érdemelnek a húszas évek olasz-magyar kapcsolatai. Az 1920-as évek közepén Magyarországnak sikerült áttörnie a kisantant államok gyűrűjét. 1927-ben Rómában Benito Mussolini miniszterelnöki minőségben, tehát nem mint a Duce, gróf Bethlen Istvánnal, Magyarország kormányfőjével magyar-olasz örök barátsági és együttműködési szerződést kötött. E szerződésnek azért nagy a jelentősége, mert egy, az első világháborúban győztes nagyhatalom kötött szövetséget a legyőzött, a háborúban vesztes Magyarországgal.

A rendelkezésünkre álló dokumentumok azt bizonyítják, hogy Mussolini és Bethlen gróf szívélyes együttműködése túlment a protokoll határain.

Ennek ékes bizonyítéka, Benito Mussolininek a római szenátusban 1928. június 5-én elmondott beszéde. Ebben Mussolini kifejtette: "Magyarország számíthat Olaszország barátságára. Meg lehet állapítani, hogy a trianoni szerződés területi meghatározásainál nagyon is elevenébe vágtak az országnak, s ehhez hozzá kell tennünk azt, hogy Magyarország a Duna völgyében ezer év óta rendkívüli történelmi hivatást teljesít.

A magyar nemzet, a maga lángoló hazaszeretetével, erejének tudatában, a békeidőkben való szívós munkássága révén jobb sorsot érdemel. (Benito Mussolini gondolatai. Ezio M. Gray, szemelvények a Duce beszédeiből. Fordította Miklós Elemér. 23. o1dal. Eredeti kiadás 1928-ban készült Budapesten az Elegius Kiadónál. A hasonmás készült 2000-ben a Gede Testvérek Bt. gondozásában, Budapesten.) Tisztelt Olvasóim! Tudomásul kell vennünk, hogy a hazánkat sújtó trianoni békeszerződés ellen, az első világháború győztes hatalmai közül, egyedül a fasiszta Olaszország lépett fel!

Gróf Bethlen István igen nagyra értékelte az Olasz Királyság miniszterelnökének kiállását a magyar igazság mellett. Nyilvánvalóan ez is szerepet játszott abban, hogy amikor Benito Mussolini gondolatai írásban is megjelentek, a magyar kiadáshoz ő írta az előszót. Ebbő1 idézek egy hosszabb részletet: "Örömmel tettem eleget a felkérésnek, hogy bevezetőt írjak a rendkívül érdekes munka elé, annál is inkább, mert magam is a legnagyobb súlyt helyezem arra, hogy a hazai közvélemény megismerje az új Európának egyik legerősebb, egyik leghatalmasabb és a magyar nemzettel rokonszenvező politikai egyéniségét, és ezen keresztül nyerjen betekintést a fasizmus rendszerébe és eszmevilágába.

A magyar kormány a múlt évben szakértőkből álló bizottságot küldött ki Rómába, hogy a helyszínen tanulmányozza a fasizmus államrendjének gazdasági és szociális intézményeit.

Budapest, 1928. július hó. Gróf Bethlen István"

(Benito Mussolini: Gondolatok. Hasonmás kiadás. Megjelent a Gede Testvérek Bt. kiadásában. Budapest, 2000.)

Ezen két idézet nemcsak azt bizonyítja, hogy Mussolini és Bethlen emberileg is jó kapcsolatban voltak egymással, hanem azt is, hogy a magyar-olasz kapcsolatok kiépítése, a magyar marxista történészek állításával szemben, nem Gömbös Gyulának, hanem Bethlen Istvánnak köszönhető.

Mussolini és a fasizmus népszerűségét nagyban megnövelte az olasz kormánynak a Szentszékkel kötött konkordátuma 1929-ben. A megegyezés három okmányát a Lateráni palotában írták alá. Az általános megállapodás értelmében Olaszország elismerte a pápa szuverenitását az úgynevezett Vatikánváros felett. Ezzel mintegy másfél négyzetkilométernyi területen létrejött a "Második" Egyházi Állam. A Vatikán Állam és Olaszország kölcsönösen nagykövetet cseréltek. A konkordátum Olaszországban a katolikus vallást államvallássá nyilvánította. (Gergely Jenő: A pápaság története, 342. oldal. Kossuth Könyv- kiadó. 1982.)

Elmondhatjuk, hogy Itália 1929-re, a fasizmus fényében újjászületett.

Összegzés: Súlyos ideológiai és politikai hibának tartom, hogy a rendszerváltás után több mint tíz évvel - a történelemtanításban még mindig helyet kapnak a marxista-sztálinista nézetek. Ugyanakkor minden elismerésem Salamon Konrádnak, aki legelőször törte meg az elavult nézeteket. Bár kisebb tévedései neki is vannak.

A fentiekből kifolyólag javaslom, hogy az illetékes minisztérium Ormos Mária: Nácizmus, fasizmus című könyvét a közkönyvtárakból vonassa ki. Beleértve az iskolák könyvtárait is.

Javaslom továbbá, hogy Ormos Mária mondjon le akadémiai tagságáról.